Hungarikumok bélyegeken
Hungarikumok bélyegeken
Menü
 
Hungarikumok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
TÖRTÉNELMI ÉRTÉK
 
ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG
 
TÁJEGYSÉGEK
 
FOLKLÓR
 
IPARMŰVÉSZET
 
NOBEL-DÍJASOK
 
FELTALÁLÓK, ALKOTÓK
 
FELTALÁLÓK TALÁLMÁNYAI
 
OLIMPIAI BAJNOKOK
 
ŐSHONOS ÉS NEMESÍTETT ÁLLATOK
 
ŐSHONOS ÉS NEMESÍTETT NÖVÉNYEK
 
MESÉK
 
HAGYOMÁNYOK, ÜNNEPEK
 
HAGYOMÁNYOK, ÜNNEPEK
 
GASZTRONÓMIA
 
Magyar operett

Az operett egy színpadi, zenei műfaj. Mozart nevezte el operettnek. Szó szerinti jelentése: „kis opera” vagy „operácska”.

Könnyed dallamvilággal átszőtt (szerelmi) történet, sok humorral fűszerezve. Témája vígjátéki, vidám, komikus, gúnyos elemeket egyaránt tartalmazhat. A cselekmény fonala prózai monológokban és párbeszédekben bontakozik ki, ezekhez kapcsolódnak a zenei tételek (zenekari nyitány, közjátékok, egyszerűbb formálású áriák, dalok, kuplék, együttesek a duettektől a kórusig) és a táncjelenetek, amelyek általában kortárs táncokra épülnek.

A (bécsi) operett új, fényes korszakát elsősorban Lehár Ferenc és Kálmán Imre művei fémjelezték. Lehár Víg özvegy című műve Amerikában a Brodway-n is fogalom lett. Kálmán Imre első művének, a Tatárjárásnak és az Obsitosnak is a bemutatója Budapesten volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásával a magyar operettet többek között Kacsóh Pongrác,[3] Huszka Jenő, Jacobi Viktor, Brodszky Miklós, De Fries Károly, Szirmai Albert, Ábrahám Pál, Gyöngy Pál, Eisemann Mihály, Lajtai Lajos, Farkas Ferenc, Fényes Szabolcs alkotásai tették – nem egyszer külföldön is – elismertté.

A magyar operett bekerült a Hungarikumok gyűjteményébe.

 
Óra
 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Társalgó/Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Számláló
Indulás: 2012-07-06
 
Tartalom

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan