Az operett egy színpadi, zenei műfaj. Mozart nevezte el operettnek. Szó szerinti jelentése: „kis opera” vagy „operácska”.

Könnyed dallamvilággal átszőtt (szerelmi) történet, sok humorral fűszerezve. Témája vígjátéki, vidám, komikus, gúnyos elemeket egyaránt tartalmazhat. A cselekmény fonala prózai monológokban és párbeszédekben bontakozik ki, ezekhez kapcsolódnak a zenei tételek (zenekari nyitány, közjátékok, egyszerűbb formálású áriák, dalok, kuplék, együttesek a duettektől a kórusig) és a táncjelenetek, amelyek általában kortárs táncokra épülnek.

A (bécsi) operett új, fényes korszakát elsősorban Lehár Ferenc és Kálmán Imre művei fémjelezték. Lehár Víg özvegy című műve Amerikában a Brodway-n is fogalom lett. Kálmán Imre első művének, a Tatárjárásnak és az Obsitosnak is a bemutatója Budapesten volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásával a magyar operettet többek között Kacsóh Pongrác,^[3] Huszka Jenő, Jacobi Viktor, Brodszky Miklós, De Fries Károly, Szirmai Albert, Ábrahám Pál, Gyöngy Pál, Eisemann Mihály, Lajtai Lajos, Farkas Ferenc, Fényes Szabolcs alkotásai tették – nem egyszer külföldön is – elismertté.

A magyar operett bekerült a Hungarikumok gyűjteményébe.